2010. sze 09.

„Angyalnők”, virágzó papír, etióp kenyér: tízezer ötlet vállalkozásra

írta: VSZ
„Angyalnők”, virágzó papír, etióp kenyér: tízezer ötlet vállalkozásra

Gazdasági válság? A helyzet azonban nem ilyen borús: összeállításunkban újabb lehetőségeket mutatunk be a tanácstalan vállalkozóknak. Ahogy korábban, most is a VSZ bocsátotta rendelkezésünkre az ötleteket.

 

A 1,3 millió hazai vállalkozás közel fele jelenleg életképtelen helyzetben van, állítja Baldauf Aladár elnök. A szövetség azonban megoldást szeretne nyújtani a réteg problémáira, ennek érdekében pedig hosszas kutatómunka után sikerült összegyűjteni közel 10 ezer ötletet. Ezzel kívánnak segíteni azoknak, akik úgy döntenek, vállalkozást indítanak, vagy a meglévőt szeretnék felfrissíteni. Az ötletek között van, ami akár nulla forintból megvalósítható. A konkrétumokat ősszel ismerhetik meg az érdeklődök, pénzt nem kérnek érte, de elérhető csupán azok számára lesz, akik támogatják a szövetség Magyarország Gazdasági Felemelkedéséért alapítványát. „Nem szégyen más ötleteit megvalósítani, ha azokkal itthon munkahelyet lehet teremteni”, mondja Baldauf.

Bár hivatalosan csak ősztől lesznek elérhetőek a Vállalkozók Szövetségének kitartó gyűjtőmunkájának eredményei, lapunk újabb ízelítőt kapott az ötletekből. A korábban megismert férjbérlés, falevél-eladás valamint a halas pedikűr masszázs után itt van a virágmagos papír, az angyalnő, és az etióp kenyér.

A virágmagos papír

A világ minden országában vannak olyan mesteremberek, akik kézi papír készítésből próbálnak megélni, de szakmájuk eddig nem volt igazán jövedelmező. Magyarországon leginkább kézműves vásárokon láthatók kézi készítésű papírra írt bibliaidézetek képkeretben vagy anélkül. Külföldi készítők most arra jöttek rá, hogy a kézi papír készítésekor a pépbe virágmagokat lehet szórni, és ha a magokkal teli papírt leszórják földdel és locsolják, akkor csodás virágok kelnek ki belőle.

Többek között az esküvő kellékszállítók azonnal lecsaptak a virágmagos papírra, ugyanis sok menyasszony ötleteket keres, hogy mivel tegye felejthetetlenné az esküvői meghívót. A menyasszonyok válogathatnak a különféle színű papírok közül, és amilyen színt választanak, olyan színű lesz a papírból kinyíló vadvirág. Van, aki öko papírnak hívja, van, aki botanikai papírnak. Sok más célra is használják, például üdvözlőlapokat készítenek belőle az ünnephez illő virágok magjával, ami esetleg nem vadvirág hanem például liliom, vagy marketing menedzserek ilyen virágmagos névjegyeket készíttetnek és osztogatnak, hogy az ügyfél otthon elültesse a névjegyüket.

„Angyalnőkkel" a boldogságba

Miközben sok nő magába omlik, mert nem találja élete párját, és a nők gyakran felteszik a kérdést, hogy „De hova tűntek a férfiak?", sok férfi magányosan összeomolva otthon gubbaszt, mert bátortalan, halkszavú, rossz kommunikációs képességekkel rendelkezik, nem éppen jósvádájú Adonisz, retteg a visszautasítástól, nem mer ismerkedést kezdeményezni. Van aki dadog, van aki másképp gátlásos, és van aki nem egy férfiszépség, de ha lehetőséget kap arra hogy beszéljen és megmutassa nemes gondolatait, akkor valósággal megszépül. Csakhogy ideáig el kell jutni, ehhez át kell esni a dolog nehezén, az ismerkedésen, és „helyzetbe kell kerülni".

Az agglegények, kényszerszinglik problémáját felismerve Amerikában létrehozták a Wing Woman, azaz az Angyal Nők vállalkozást. Az ügynökség olyan nőket (főleg egyetemista lányokat) közvetít ki gátlásos férfiaknak egy-egy partira, klubrendezvényre kísérőnek, akik főleg női szemmel nézve szimpatikusak, bizalomgerjesztőek, barátságosak, könnyen ismerkednek és nyíltak. Ezeknek a nőknek, - az angyaloknak - az a feladata, hogy a férfit elkísérjék partikra, és szóba elegyedjenek olyan nőkkel, akikkel a férfi megrendelő meg szeretne ismerkedni, de egyedül nem tud, nem mer.

Az angyalnő odamegy a kiszemelt hölgyhöz, és valamilyen ürüggyel beszélgetést kezdeményez, mondjuk megkérdezi tőle, hogy hova lehet menni szórakozni az adott városban, mert ő nem odavalósi. A bármilyen ürüggyel elindított beszélgetés során megemlíti, hogy kollégájával, illetve bátyjával együtt jött a rendezvényre, és módot kerít arra, hogy a „kollégát vagy fiútestvért” - vagyis a megrendelőt - bemutassa az adott hölgynek, esetleg feldicsérje, majd a beszélgetés előrehaladottabb stádiumában valamilyen ürüggyel feltűnés nélkül távozik teendőire hivatkozva. Ettől kezdve az ismerkedés már valóban csak az ügyfélen múlik. Az amerikai ügynökség visszaadja az ügyfélnek a pénzt, ha az angyalnőnek nem sikerül létrehoznia a kapcsolatot. A tapasztalatok szerint azonban az esetek több, mint 50 százaléka sikeres.

Etióp kenyér - lehetséges megoldás allergiásoknak

Németországban egy egyéni vállalkozó pék azt állítja, hogy Európában ő az első pék, aki teljes kiőrlésű, úgynevezett teff gabonából natúr kovásszal glutén-és laktózmentes etióp kenyeret készít tojás, rizs, kukorica és szója hozzáadása nélkül. Vállalkozása annyira sikeres, hogy kizárólag előzetes rendelésre szállít teffkenyeret német és európai vevőkörének, és egy webbolton kívül semmilyen reklámra nincs szüksége, mert reklámját a sajtó ingyen biztosítja.

A teff egy gluténmentes gabonafajta, amely Etiópiában terem, ezt egy ideje Németországban nemesíteni kezdték, hogy alkalmas legyen európai termesztésre. Ebből süti a német pék a teffkenyeret natúr kovásszal, amely csak tefflisztet, vizet és tengeri sót tartalmaz. A pék nem használ semmilyen készkeveréket, konzerválóanyagot vagy nedvességtartó szert, és sütőélesztőt sem. A kenyér jóízű, és íze a teljes kiőrlésű rozskenyérhez hasonlít, bár jellegzetes saját íze van. Fogyaszthatják lisztérzékenyek, laktózallergiások, és diétára kényszerülő emberek, valamint a sportolók.

A kenyér hat hétig friss, a német webboltból fél kiló 5 euróért rendelhető. Ez magas árnak tűnik, de Magyarországon még nem figyeltek fel arra a lehetőségre, hogy teffgabonát nálunk is lehetne olcsón termeszteni, mert az európai termesztési tapasztalatok nagyon jók, és a terméshozamok vonzóak. Egy-két magyar kisvállalkozó importál ugyan tefflisztet, de az ebben rejlő lehetőségek még nem kerültek be a köztudatba, még nem figyelt fel rá az allergia szakma, a közvélemény és a piac.

I-nyakkendő

Egy amerikai cég megalkotta a világ egyetlen nyakkendőjét, ami a helyén marad. Nem lóg a levesbe az étteremben és a mosdócsészébe kézmosáskor. A szabadalmaztatott dizájn titka egy rejtett zseb a nyakkendő hátoldalán, amit hozzá lehet gombolni az ing gombjához. Ebben a titkos zsebben többek között tárolni lehet névjegyeket, hitelkártyát, pénzt, iPod vagy MP3 lejátszót, szónokláshoz kábeleket lehet elrejteni, melyek az ing nyakán bukkannak elő, de belépőkártyákat, rágógumit, vagy akár tollat is tárolhatunk benne.

Nyakkendőtűre nincs szükség,a nyakkendőt nem kell az övbe dugni. Az i-nyakkendő kiváló ajándék cégvezetőknek és értékesítési ügynököknek. Közösségi rendezvényeken ugyanis mindig a figyelem középpontjába kerül egy olyan személy, aki nyakkendőjéből húzza elő névjegyét: rokonszenvet és érdeklődést kelt, és mindenki szeretné megtudni, hol lehet ilyen nyakkendőhöz jutni.

Az amerikai gyártó kiskereskedelmi együttműködést és exkluzív lehetőségeket kínál, licencszerződést köt nyakkendő gyártókkal és forgalmazókkal. A nyakkendő ára egyébként 40 dollár körül mozog, fazontól függően.

Kedvezményhegyek

A Vállalkozók Szövetsége az ötletek megosztásán felül a hozzájuk csatlakozók számára rengeteg kedvezményt is biztosít. Minden tagjuk ingyen telefonálhat összes családtagjával és ingyen hívhatja vállalkozását. Rendkívül kedvezményes áron köthetnek kötelező biztosítást, nem kell fizetni az Európai Unió-s és más pályázatok írásáért, de a tagok akár olyan bankszámlát is nyithatnak, melynek nincs fenntartási költsége.

Szólj hozzá

vsz vállalkozásfejlesztés vállalkozók szövetsége vállalkozói ötlet