2013. jún 21.

A Döbrögiket támogatja a kormány

írta: VSZ
A Döbrögiket támogatja a kormány

Vélemény a földtörvényről és annak elfogadásáról.

fold2.jpg

Lehetőségek szerint - az EU jogszabályokat is figyelembe véve - magyar kézben maradjon a magyar föld! A cégszerű tulajdonlásnál is legalább 51%-ban magyar állampolgár tulajdonosú cégeket kell előnybe hozni - nyilatkozta Baldauf Aladár, a Vállalkozók Szövetsége elnöke. "Véleményem szerint a nagybirtok megerősítése a földtörvény valódi célja, hiába magyarázzák másképpen a kormánypártok Döbrögiket védő jogszabályát. Ám nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk az elfogadás körülményeinek, hiszen a kupás cirkuszban - az alkotmányjogászok szerint - teljes káosz volt, és ebből csak jogtalanság születhetett" - mondotta a VSZ elnöke.

(GalaxyCentrum)

 

Szólj hozzá

politika gazdaság földtörvény VSZ Vállalkozók Szövetsége Döbrögi VSZ-nézet