2010. ápr 19.

A parlamenti képviselők létszámának csökkentéséről

írta: VSZ
A parlamenti képviselők létszámának csökkentéséről

Kevés olyan kérdés forog a magyar politikai közbeszédben, amelyet olyan mértékű konszenzus övez, mint a parlamenti képviselők létszámának csökkentése.

Pedig kétségtelenül fontos, de messzemenően túlértékelt és sokszorosan félreértelmezett problémáról van szó. Az elsietett, átgondolatlan létszámcsökkentési koncepciókkal kapcsolatban számos komoly probléma vetődik fel, és jelzésértékű, hogy bár szakértők már hosszú ideje ismételgetik ezeket, a pártok eddig még nem igazán reflektáltak rájuk érdemben. Mindez az utóbbi időkig jórészt elméleti probléma maradt, hiszen a parlamenti erők megosztottsága és eltérő érdekei miatt nem nyílt reális esély ezen elképzelések megvalósítására. Most azonban, a kétharmados parlamenti többség küszöbén álló Fidesz deklarált szándéka szerint 20 év után végrehajtja a régóta lebegtetett átalakítást. Mint ismeretes, a kormányzásra készülő párt a honatyák létszámát 200 főre csökkentené (az önkormányzati képviselőkét pedig megfelezné). 

Bár a párt prominensei a sajtóban nagy vonalakban már azt is körvonalazták, miképpen képzelik el a nagy horderejű reform részleteit, annak megvalósításáig még lenne mód olyan választástechnikai érvek fényében megvilágítva újragondolni a javaslatot, amelyek mérlegelik annak mélyebben rejtőző politikai és gazdaságossági összetevőit. 

Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy a magyar Országgyűlésben valóban aránytalanul (bár nem kirívóan aránytalanul) sok képviselő foglal helyet. Bizonyos mértékű létszámcsökkentés ezért kétségkívül indokolt lenne. Ám az erről folyó vita a közbeszédben legtöbbször sajnálatos módon a legkevésbé sem szakmai alapon strukturálódik. A diskurzust általában az az abszurd séma alakítja, hogy a magyar választók hagyományos politikusellenességéből éppen a megvetett politikusok kovácsolnak olcsó népszerűséget. Mivel a  kevesebb politikus=kevesebb költség  könnyen érthető és az állampolgári elitellenességre rezonáló üzenet, a téma leegyszerűsítő felvetése viszonylag csekély politikusi fantáziával is könnyű politikai nyereséget kínál. 

A legfőbb probléma az, hogy a politikusok a választási rendszer hallatlan összetettségét és érzékeny egyensúlyát hagyják figyelmen kívül, amikor  a gombhoz varrják a kabátot , vagyis hasraütésszerűen bedobnak  egy számot, és negligálják a puszta számnál fontosabb kérdést: hogy pontosan hogyan érnék el a szóban forgó létszámot. Márpedig az ördög ezekben a bizonyos részletekben rejlik: egy átgondolt, szakmailag megalapozott létszámcsökkentés csakis ezekből kiindulva, részletes hatáselemzés útján juthat el végül egy új létszámig, nem pedig fordítva. A képviselők létszámának csökkentése ugyanis elválaszthatatlan a választási rendszer egészének megreformálásától. Ez a hallatlanul összetett, vegyes rendszer kétféle választási alapelvet (a többségit és az arányosat) és háromfélre mandátumelosztási  csatornát  ötvöz a 386 képviselői hely elosztásakor. Ha X mandátumot törölni akarunk a rendszerből, meg kell jelölnünk, honnan  vesszük el  azokat. Márpedig mindkét elv és mindhárom mandátumelosztási csatorna más pártnak kedvez a választásokkor. Hogy csak egy példát említsünk: a többségi elv (egyéni választókerületek) a nagypártoknak és a kétpártrendszernek, míg az arányosság (a területi és az országos listás ágak) a kispártoknak és új pártok megjelenésének kedvez, illetve nyújt esélyt. Ez azt is jelenti, hogy a kétféle rendszerben azonos számú és megoszlású szavazat egészen más parlamenti mandátumarányokat eredményez. A leendő kormány ezt az előzetes nyilatkozatok alapján a három mandátumelosztási csatorna egyenlő arányú  lefaragásával   kívánná kompenzálni, ami kétségkívül jól hangzik, ám a gyakorlatban egy ilyen megoldás durván felborítaná a mostani rendszer kényes egyensúlyát, ebből következően pedig a választáson induló pártok indulási esélyeit is. 

A parlamenti létszámcsökkentéssel együtt járó választójogi átalakítás csak igen kivételes esetben lehet semleges hatalompolitikai szempontból. A Medián és a HVG 2009. márciusában hozta nyilvánosságra bonyolult, de szakmailag annál inkább megalapozott, az erőviszonyokra gyakorolt lehetséges hatások modellezésére épülő javaslatát a választási rendszer reformjára vonatkozóan. Ez a koncepció megmutatta, hogy a fennálló hatalmi viszonyok erőszakos megbolygatása nélkül egy koherens választásirendszer-reform keretében végrehajtott létszámcsökkentés reálisan nemhogy 200, de 300 képviselőig sem igen mehet el (a szóban forgó javaslat  319 fős parlamentet eredményezne).

Politikai rendszerünk ismerő ráadásul régen rámutattak, hogy a minél kisebb  parlament egyáltalán nem jár látványos megtakarítással, pláne nagyobb hatékonysággal. A szempont mellőzöttségét egyébiránt az is jól mutatja, hogy a parlamenti számháborúk során eddig még egyetlen indítványozó sem fáradt részletes költségkalkuláció készítésével. Ez azért nem tekinthető jelentéktelen formalitásnak, mert egy kis számolással rájöhetünk, hogy a  felezés  önmagában akkor sem eredményezne évi 1-2 milliárd forintnyi megtakarításnál többel, ha a költségmódosulás egyirányú és egyértelmű lenne. Márpedig korántsem lenne az. A képviselői helyek csökkentésével ugyanis az Országgyűlés feladatai nem csökkennének együtt egyenes arányban. Márpedig ha 200 fő végzi el a mostani 386 képviselő munkáját, az mindenekelőtt a bizottsági tisztségeknek a jelenleginél is nagyobb fokú halmozásával járna, ráadásul a képviselők nem minden jogalap nélkül szavazhatnának meg magunknak több munkáért magasabb juttatást. Természetesen így a parlamenti munka hatékonysága is csak a  külsős  szakapparátus nagymértékű növelése árán lenne szinten tartható, ami további kétségeket ébreszt a megtakarítás mértékeit illetően. 

Az mindenesetre biztos, hogy bár egy kétharmados kormány gyakorlatilag kedve szerint szabhatja át a választási rendszert és a parlament struktúráját, nemcsak elegánsabb, de jóval demokratikusabb is lenne, ha egy ilyen horderejű reform a parlamenti pártok egyeztetésére és legalább a demokratikus erők minimális konszenzusára épülhetne. Ez a fajta önmérséklet a  jó sajtón  és a szélesebb társadalmi elfogadottságon kívül a változtatás ciklusokon átívelő tartósságát is nagyobb eséllyel szavatolhatná.
(Progresszív Intézet) 

Szólj hozzá

parlament képviselők száma országgyűlés kétharmados törvény