Elkezdődött a kampány és a Fidesz még többet ígérget, mint eddig. Az MSZP megcélozta a nyugdíjasokat, amely ugyan érthető lépés, de - érzésem szerint - csak a szavazatokra „mennek”.
Az MDF és az SZDSZ „egyesült”, így egyik sem igazán szalonképes: a szövetséggel együtt az MDF megkapta az SZDSZ súlyos örökségét. A Jobbik nem is olyan csöndesen masírozik.
És vajon, mi, magyar állampolgárok, szavazók hogyan döntsünk?

Az MSZP

Az MSZP nyolc éves országlása - katasztrófa volt, 'tán minden szempontból. Most említhetném az öszödi beszédet, BKV-t, Verest, Gyurcsányt stb., de ezek a momentumok nem annyira érdekesek (fontosak, de nem érdekesek!), mint az, hogy az országban dühöng a korrupció, az állam jóval túlnyúlt saját határain, és teljes mértékben „bevette” magát az állampolgárok életébe. Tombol a mutyi minden szinten, és az ország bevételeinek tetemes részét néhány cég költi el, mindezt teljesen protekcionista alapon (és nem vigasztaló, hogy a fideszes önkormányzatok nagy részében is).

A gazdasági válság kirobbanása után az arra adott válaszok már nem elégségesek arra, hogy az MSZP a valahai népszerűségét visszaszerezze.
Világos, hogy a „kéz kezet mos” politikája már – annak élvezőin kívül – nem nagyon népszerű, és kiverte a biztosítékot az embereknél.

És hát az MSZP személyzeti politikája sem tökéletes: hiszen a sztárolt képviselő, „gabonaégető”, mély populista Karsai Józseftől a keresztény Szili Katalinon át Suchman Tamásig látszólag mind megfér egy néppártban, de gyakorlatilag mégsem: hatalomátvétel folyik. És vannak „handikeppek” is: olyan politikusok, akikhez már nem kellene, de mégis ragaszkodik a párt.

Az MSZP segítségével és a Fidesz tudatos támogatásával javában weimarosodunk.

SZDSZ

Az SZDSZ-végjáték újabb fejezete: megállapodás az MDF-fel. Ma talán nem mindenki emlékszik rá, hogy az Antal-érában és később is milyen mélységes, mondhatni antagonisztikus ellentét alakult ki a két párt között: hiszen volt taxisblokád, médiatörvény és még sok más, ezekben a kérdésekben a két párt teljesen egymással szembe ment.

Az SZDSZ mélyen érintett a fővárosi mutyikban, és az országos politikában is kirobbant az elmúlt években néhány olyan botrány, amely kifejezetten az SZDSZ-hez vezetett (pl. 4. metró, tankönyv-botrány, STRABAG-ügy, amely után Kuncze Gábor ex-pártelnök háttérbe vonult stb.).

Fodor Gábor országlása idején – mint várható volt – az SZDSZ végleg szétesett, és romjain a Retkes-vezette „fodoristák” „összebújtak” az MDF-fel, de a párt prominenseinek zöme elpártolt, szétszéledt: ezért jöhetett létre az LMP is, ők is az SZDSZ-ből szeretnének politikai tőkét kovácsolni.

Számomra nehéz elképzelni, hogy a liberális fővárosi szavazók támogatnák ezt a szövetséget, nem beszélve a vidékiekről, ott is recseg-ropog a szövetség: az SZDSZ megyéket hagyott ki: nem indít jelölteket Baranyában és Győr-Moson-Sopronban sem. Minden bizonnyal elégedetlenek a megállapodással a „mezei” tagok.

MDF

A fából vaskarika: a konzervatív, nemzeti értékek mentén politizálás és bokrosi liberalizmus. Minden bizonnyal szükség van „külső” segítségre is ahhoz, hogy a dolog működjön: ilyen a szabaddemokra háttér, amelyet – Mesterházy Ernő okán – már meg is tagadott az MDF, vagy bizonyos egyházi háttér, amellyel egyszer már sikeres volt az MDF (l. EU-választások 2009-ben). A hírek szerint a megállapodást a párt „közkatonáinak” határozottan körvonalazható része nem támogatja. Ráadásul vannak megyék, ahol szó sincs szövetségről a két párt között, így ez igazán zavaró lehet.

Az MDF személyzeti politikája is figyelemre méltó: egyrészt az egyszer már levált – ma már nem nagyon létező – MDNP maradéka és a valahai Centrum Párt egyes tagjai visszasompolyogtak az MDF-hez, másrészt – a hála okán? - „magukhoz vették” a jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Lengyel Zoltán ex-fideszest is, mint gazdasági irodavezetőt. Vajon hoz annyit Lengyel Zoltán, mint amennyit veszít általa az MDF?

Úgy tűnik az egész szövetség és ideológiaváltás a Dávid Ibolya – Herényi Károly – tengelyhez tartozók országlásának megőrzésére született, de vajon milyen sikerrel, és mindez elfogadható és indokolható politikailag?

Jobbik

Nem is olyan csöndben masírozik. Persze nem lehet minden tökéletes: Budaházy kapcsán sikerült összeveszni, és a Jobbik szócsöve a kuruc.info is a pártot „fikázza”. De mindez nem akadályozza túlságosan a pártot abban, hogy nyomuljon országszerte. És persze jól hangzik, hogy a kiábrándult szoci szavazók a jobbikosok mostanság, de azért ez nem teljesen igaz: a Fidesz tesze-tosza magatartása és politikai mutyijai vezettek döntően a Jobbik megerősödéséhez.

A Jobbik – ahogy a Fidesz – nem hajlandó valódi társadalmi vitára (sem az MSZP-vel, sem mással) így nehéz a társadalom figyelmét felhívni arra, hogy ez az út nem út: az értelmetlen semmibe vezet, és nem alternatíva a fasiszta nézetrendszer a demokráciával szemben.

Különben a vájt fülű politizáló észre is veszi a problémákat: az EU-ban a Jobbik nem tudott egyetlen szélsőséges pártok alkotta frakcióba sem bekerülni (túl sok volt mindegyiknek a Jobbik) így – tulajdonképpen – képtelen felmutatni bármilyen eredményt, pedig már ott vannak több, mint féléve. (Az nem eredmény, hogy Morvait és másokat egy-két bizottságba betettek, mert ez olyan, mint Orbán alelnöksége az Európai Néppártban: mivel pártelnök, járt neki ez a funkció, tehát nem érdem, hanem pozíció kérdése a kinevezés.)

A Jobbik persze esküdözik, hogy nem fog a Fidesszel együtt kormányozni, de emlékszünk egy jobboldali pártelnök kijelentésére, miszerint „nem fogunk koalícióra lépni Torgyán Józseffel”, majd egy héten belül aláírták a koalíciós szerződést. Márpedig a jelenlegi állás szerint a Jobbikra fog szorulni a Fidesz.

KDNP

A Fidesz horgonya, mint Orbán mondta egyszer. A KDNP Orbán „rossz” lelkiismerete: ideológiai töltetet biztosít a Fidesz-butaságoknak. Ennek csúcsa talán a Humán Minisztérium lesz, amely már nemcsak butaság, de kifejezetten káros lenne: a csúcsminisztérium a kultúra, az oktatás, az egészségügyi és szociális kérdések ill. feladatok ellátásával foglalkozna.

Mindezt – persze – ideológiai alapon. A KDNP mérhetetlen párt: egyetlen közvélemény-kutatás sem volt képes kimutatni 0%-nál magasabb elfogadottságát a társadalomban: az ország „legklerikálisabb” választókörzetében (Esztergom) sem tudott nyerni – még Fidesz-támogatottsággal sem. A KDNP – nevében – keresztény párt, de megnézve politikusait – úgy tűnik – inkább katolikus, ennek minden erőszakosságával: egyes vidéki városokban – a Horn-érában elfogadott és az országból kivitt jóvátételen túl – még további követelésekkel állnak elő: szeretnének egyházi iskolákat, óvódákat működtetni, de csak és kizárólag a köz pénzén.

Egyszer Orbán Viktor mindannyiunkat „megfenyegetett”: átlép a KDNP-be a Fideszből. Ki tudja? Lehet, hogy Orbánnak is végig kellene mennie az El Caminon. Állítólag több fideszes-kdnp-s is megtette, minden bizonnyal volt min elmélkedniük...

A Fidesz

Most úgy tűnik: a jövő. De vajon az a párt, amely hitvallásában a két háború közötti és az Antal-érában tapasztalt ideológiát tudja magáénak, milyen jövőt ígér?

Sokan emlékeznek még a Horthy-temetésre, a MIÉP-re, gróf Bethlenre és a zöldbárókra, a taxisblokád alatt tapasztalt kormányzati nagyképűségre (Horváth Balázs parlamenti ablakból integetése), Kónyára és nejére, ügynöktörvény(telenség)re, médiaháborúra, borítékosztogatásra, ágyútalpas temetésre, privatizációra és az ország széthordására, mert a privatizáció nagy része az MDF első országlása alatt történt, Horn és Orbán már csak befejezte. És néhányan még emlékeznek arra, hogy Antal József kórházi ágyán Orbán Viktorra „hagyta” az országot. Ez lett a magyar CDU-CSU. (A mai fideszesek már nem is hiszik el, hogy Orbán valóban bekiabált a parlamentben: „térdre, imához”, amikor a KDNP-s felszólaló kapta meg a szót a '90-es évek első felében.)

Aztán Orbán a 2002. évi választásokig szép lassan átalakította a pártot, és ezzel együtt le is darálta a valaha liberális Fideszt: megjelent a bocskai és atilla ezzel együtt a kevélység és gőg is. A sok választási vereség után a 2006. őszi szavazás azért sikert hozott a Fidesznek: az önkormányzatok zömében a Fidesz szerzett többséget.

Azonban ez végül hasonló országláshoz vezetett, mint az MSZP-é: a fideszesek helyben mutyiznak és „ügyeik” vannak, hitelekkel adósítják el az állampolgárokat a helyi költségvetéseken keresztül, a költségvetési pénzeket magáncégekbe folyatják át, hogy ne legyen átlátható elköltésük, és időnként a „diktatúrától” sem riadnak vissza. Ugyan ezek az ügyek még nem annyira ismertek, nem jelenti azt, hogy ne lennének. Ezek is ki fognak derülni, ha nem a mostani, akkor az önkormányzati választási kampányban.

A Fidesz különben „nagyon egyszerűen” politizál: egyrészt koncepció nélkül: csak bedob ötleteket a köztudatba, nem számít, hogy hülyeség-e vagy sem (pl. mindenki főzhessen otthon pálinkát), másrészt mindenkinek megígér mindent, de a végén nem teljesít: ilyen az adócsökkentés és családi adózás.

Nem lenne szükség családi adózásra, ha az adók alacsonyak lennének: nem egyszerűen alacsonyak, hanem radikálisan alacsonyak. De az ideológiát ki kell szolgálni, ahogy a Fidesz-közeli vállalkozásokat is. (Nem kívánok vitát nyitni arról, hogy van-e a Fidesznek programja, mert még nem sikerült megismerni: a kívánságlisták elkészítése nem program!).

Akárhogy is nézem, az MSZP padlót fogott, és el kell takarítani, de nem szimpatikus a politikai ellenfél (ellenség?) megsemmisítésére tett verbális és tettleges kísérletek sokasága.

Nem szimpatikus a kizárólagosság a véleményekben, és az MDF-érát idéző totális nyomulás a politika és a média teljes spektrumában. A fideszesek kiabálnak, hogy a szocik bebetonoznak embereket pozíciókban (ami teljes mértékben helytelen), de nem a Fidesz ötlete volt 2001-ben a kiemelt köztisztviselői kar? Ezzel nem ugyanez volt a cél?

Van válság, vagy nincs válság?

A Fidesz szerint a gazdasági válság véget ér, amikor hatalomra kerül, mert a válságot tulajdonképpen a szocik okozták. Ebben - részben – igazuk van, de a világban valóban van gazdasági válság, és még messze nincs vége. Londoni elemzők szerint még a nyugat-európai bankok komoly problémákat okoznak a kelet-európai (tehát nem csak a magyar!) gazdaságoknak.

Orbán Viktor emlékszik, hogy az 1998-2002. közötti kormányzása során gyakran úgy „üzemelt” jól a dolog, hogy tulajdonképpen az apparátus és az államigazgatás a „nehézségi nyomatékánál” fogva haladt előre.

De Orbán Viktor elfelejti, hogy a Bokros-csomag kiigazítása után könnyebb volt kormányozni, noha a Bokros-csomagot az Alkotmánybíróság a választásokra szétverte. Csak most 1998-hoz képest van egy lényeges különbség: a gazdasági világválság létezik: az EU is ragaszkodik a költségvetési megszorításokhoz és a fenntartható költségvetéshez. Ha ez nem tennénk, újfent elbúcsúzhatunk hosszú évekre az eurótól, és maradunk a forintnál, márpedig ez gazdasági kiszolgáltatottságot és sérülékenységet jelent Magyarország számára.

Tehát egyrészről ma objektív, belső és külső okok miatt a gazdaság teljesítőképessége – ilyen adók mellett – nem növelhető, de a Fidesz továbbra is ígérget: magas színvonalú egészségügyet, tandíjmentességet (l. „szociális” népszavazás), további családi ellátásokat, nyugdíjak emelését stb.

De a XXI. századi Európának (benne Magyarországnak) szembe kell néznie azzal, hogy az ún. jóléti állam ilyen kiadások mellett nem fenntartható, mert a központi költségvetés bevételei és kiadásai között egyre inkább szétnyílik az olló: a bevételek stagnálnak, a kiadások radikálisan nőnek, mivel egyre több az eltartott.

A hatalomra készülő, fideszes politikai elitnek továbbá szembe kell azzal néznie, hogy gazdasági kérdésekben radikális döntéseket kell hozni, egyes rendszereket gyökeresen meg kell reformálni (pl. önkormányzati rendszer) méghozzá nagyon hamar.

De jelenleg a kérdés csak annyiban merül ki, hogy hány fős legyen a parlament. Az összkiadásokhoz képest a 386 parlamenti képviselő (amennyiben munkát is végeznek az ország hasznára) fenntartása nem számottevő, pl. az önkormányzati rendszerben elfolyó milliárdokhoz. A parlamentben lehet, hogy sok a képviselő, de az még komolyabb probléma, hogy vidéki, nagyobb városokban is az Önkormányzat (intézményein keresztül) a legnagyobb foglalkoztató: nem a köztisztviselői és -alkalmazotti tábor nagyságával van feltétlenül baj, hanem azzal, hogy az államnak befizetett adók nem elégséges az intézményrendszer fenntartására és minőségi működtetésére. Az pedig, hogy Alcsúton rántottasütés közben Orbán és Lázár a parlament létszámának csökkentéséről beszélget, igazán nem sokat ígérő.

Aztán vannak más problémák: most azt állítják, a nyugdíjrendszer fenntartható, de a foglalkoztatási szintet minimum 15, de inkább 20%-kal növelni kell. Ez gazdasági és egyben politikai kihívás is: nemcsak az öregségi nyugdíjkorhatár megemelésével, de a foglalkoztatást sújtó adók csökkentésével jár. Mindez magas munkanélküliséggel ill. inflációval párosulhat. Nem beszélve az öregségi nyugdíjkorhatár előtt álló korosztályok gazdasági és társadalmi problémáiról, és a magánnyugdíjpénztárakról, mely intézmények bevételei kifejezetten hiányoznak a TB kasszájából... Lassan-lassan helyrehozhatatlan repedések keletkeznek a társadalombiztosítás fenntarthatóságán: elbúcsúzhatunk az utolsó, valódi társadalmi szerződéstől, amelynek fenntartása - hosszabb távon - minden állampolgárnak érdeke. Ez vonatkozik az egészségügyi kasszára is.

A másik nagy alrendszer, az oktatás milliárdokat visz el éves szinten a költségvetésből, mégis azt halljuk lépten-nyomon, hogy a szak- és felsőoktatás nemhogy nem megfelelő, de alapvetően nem hatékony, a rendszer pazarló, és még a munkapiacok kihívásaira sem válaszol.
Mindezekre a problémákra még nem tudjuk, mi a Fidesz válasza.

A politikai elit átalakul, ha a Fidesz kerül hatalomra?

1990. táján többször is hallhattuk: kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. A fideszes városokban a Fidesz-közeli cégek előnybehozása nem azt igazolja, hogy a politikai elit átalakul.

Már több mutyi ismertté vált, a 2010. évi kampányokban még ki fog derülni néhány. De nézzünk egy-két régi-új botrányt.

Panelprogramban egyes fideszes városokban a lakók és az EU pénzét „átirányították” Fidesz-közeli alapítványoknak, társadalmi szervezeteknek. Most már kiderült, hogy a Zuschlag-perben is vannak fideszes szálak: Deutsch Tamás minisztersége idején ugyanúgy kaptak a Zuschlag-közeli társadalmi szervezetek, mint a Gyurcsány-időszakban. Minden bizonnyal működött az „egy nekem, egy neked”-elv. Szijjártóról kiderült, ő mutyizott, ahogy ezt megállapította a bíróság, vele kapcsolatban a családi cége, – nomen est omen – a Kézimosó Kft neve merült fel megrendelések kapcsán. A Centrum Parkoló Kft, amellyel mindkét nagy párt jól járt, csak a budapesti lakosok nem: milliárdok folynak el, de még az utak sincsenek tűrhető állapotban a fővárosban.

Orbán sem szerette volna elnyerni a teljes állami támogatást, elég lenne a fele, mondta Sárazsadány-ügyben. De többen felvetették édesapja, Orbán Győző cégének „gyanúsan magas árú” beszállításait kőbányáiból az útépítésekhez.

Aztán kezdődhet Magyarországon, illetve Nyugat-Európában lassan-lassan befejeződik a Grippen-ügy, Londonban több jogász elismerte bíróság előtt, hogy a forgalmazó cég dollármilliókat költött „a kelet-európai országok politikai elitjének meggyőzősére”.

És itt van a BKV-történet. A BKV-ügyben is ki fog derülni: a fideszes pártküldöttek a felügyelő bizottságokban (BKV, MVM, MÁV stb.) ugyanúgy tudtak mindenről, és valahogy a Fidesz-közeli cégek is kaptak a megrendelésekből. A „kéz kezet mos” politikája a mindennapokban nemcsak az MSZP, de a Fidesz sajátja is.

Szavazzak egyáltalán?

A szavazás fontos, igaz, mindannyiunknak mindössze egy szavazata van, és a többség látszólag a jobboldalt akarja most, de minden választó felelős: felelős abban, hogy ne engedje egy szavazatával azt, hogy olyan párt ill. pártképződmény vezesse ezt az országot, amely elveti a józan észt, a tisztességet, és esztelen felelőtlenséget, ill. gazdasági-társadalmi összeomlást hozhat.

Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy eljöhet egy olyan Magyarország, amelyben nagyon nehéz lesz élni, nem feltétlenül gazdaságilag, hanem emberileg-politikailag.

Még emlékezhetünk a kiskunlacházi gyilkosságra, amelyet – Orbán állítása szerint – a cigánybűnözésnek „köszönhetünk”. Amikor a rendőrség megtalálta a tettest, Orbán csöndben maradt: elfelejtett elnézést kérni a tévedéséért azért, mert azt találta mondani, cigányok tették....

Vannak más jelek is: a fideszes fiúk azért nem szeretik annyira a demokráciát és azt, hogy esetleg valaki megmondhatja mit lehet, vagy szabad tenniük politikailag: elég csak az önkormányzatokban uralkodó politikai állapotokra gondolni, van olyan város, ahol még interpellálni sem szabad a városvezetőt.

A Jobbik-Fidesz képződménynek nagyon kézenfekvő a különböző gazdasági-társadalmi problémákat etnikai problémaként beállítani, és a gazdasági-politikai visszaélések mellett ez már valóban a weimarosodás java.

Szükség van a társadalmi kontrollra, természetesen a többség döntése irányadó a szavazáskor, de mindig előre kell tekinteni: bízhatunk a következő politikai kurzusban annyira, hogy a demokratikus váltógazdálkodás megmarad?

A Fidesz a Jobbikkal együtt - ha túl nagy játékteret kap – nem biztos, hogy képes lesz józan ésszel politizálni, és ez már nem a bocskaiban ünneplésre, vagy a különböző társadalmi pozíciók Fidesz-közeli szétosztására, hanem egész országunkra kihat.

A Fidesz sohasem ígérte, hogy radikális gazdasági változtatásokat hajt végre, amely árthat saját klientúrájának vagy politikai szerepének.

A Fidesz egy percig sem ígéri a mutyik, a politikai párt amortizációjának megállítását, nem ígér még csak szóban sem „államtalanítást” (deregularizációt), csak a gazdasági válság végét (?), továbbá sok-sok arroganciát.

Az arrogancia úgy, ahogy elviselhető, de a többi?

(karikatúra: négymadár)