2009. okt 07.

Már nagyon készül a Fidesz az elszámoltatásra

írta: VSZ
Már nagyon készül a Fidesz az elszámoltatásra

Munkatárunk elaludt a beszámolón, de érdekes álmot látott...

Balsai István, a Fidesz frissen kinevezett jogi igazgatója, az ATV Jam című műsorában elmondta: a Fidesz esetleges kormányzati szerepvállalása esetén szükséges jogszabályok előkészítése, már folyamatban van. Példaként említette, hogy a kormány nem kérte a parlament hozzájárulását az IMF-hitel felvételéhez, amit pedig - hangsúlyozta Balsai - törvény rögzít, de büntetőjogi felelősség merül fel a 2006. évi események kapcsán is, amikor "súlyos, brutális cselekmények történtek kormányzati megrendelésre vagy segédlettel vagy irányításával (...), ezek nem évülnekel, ezek súlyos bűncselekmények" - tette hozzá.

Bár kifelejtette, hogy az emberek zömét a Fidesz és a Jobbik rendelte az utcára, és gyújtogatni, törni-zúzni sem kötelező. Persze lőfegyverrel, gránátokkal a tömegbe lőni, ha csak gumilövedékkel, vagy könygázgáránáttal is nem túl európai dolog.

A Galaxy Centrum munkatársa ezeknél a mondatoknál bóbiskolt el az adás közben és kissé félálomban a következőket hallotta majd vetette papírra (de lehet, hogy csak álom volt).

"A Fidesz szeretné átvilágítani az összes önkormányzat és önkormányzati vállalkozás pénzügyeit is. Ezzel szeretnék bebizonyítani, hogy a legtöbb önkormányzat pazarlóan és drágán működött, bizonytalan helyekre kerültek a közös kasszából a pénzek. Az állampolgárnak tudnia kell, hogy mire költöték a pénzét, hová tüntek el tíz és száz milliárdok a fideszes és más pártok vezette önkormányzatokban. Az elszámoltatást a Fidesz és a KDNP vezette önkormányzatok sem kerülhetik el. Vasszigorral lépnek fel a korrupt politikusok és önkormányzati képviselők ellen is. Megvizsgálják, miért nem működött lokálisan sem az üvegzseb-program, és mely politikusok gyarapodtak az elmúlt 4 évben a társadolm kárára."

Munkatársunk ekkor felébredt és a következőket hallotta.

A jogi igazgató elmondta: ezzel együtt vizsgálni kell a közbeszerzéseket, a végkielégítéseket és az értékvesztéssel járó döntéseket is.

Balsai István szólt arról is, hogy a jogi szakvélemények előkészítésén túl a párt elnökét, Orbán Viktort ért támadásokkal is foglalkoznak. Mint fogalmazott: "Úgy érezzük, hogy olyan kampány készül, ami nagyon sok ilyen teendőt fog magával hozni; elhárítás is lesz ebben". Ebből a nézők és az újságírók is azt a következtetést volnták le, hogy "felségsértés esetén" a Fidesz kellemetlenkedni fog minden esetben és esetleg a szabad sajtót is megregulázzák.

(GalaxyCentrum)

Szólj hozzá

fidesz elszámoltatás galaxycentrum