2014. feb 21.

A Vállalkozók Szövetsége (VSZ) programja

írta: VSZ
A Vállalkozók Szövetsége (VSZ) programja

A SZOLIDARITÁS a demokratikus ellenzékből alakult HARMADIK ERŐT a Magyarok Magyarországért Választási Szövetséget (MAMA 2014) támogatja és jelöltjei az Ő színeiben indulnak, mert a szakszervezeti tömörülés és mozgalom, kizárólag ezt a választási formációt találja hitelesnek és a demokrácia őrének. A SZOLIDARITÁS szerint csak itt nem találhatóak olyan erők a választási formációban, akik nem okolhatóak az elmúlt 24 év bűneiért és azért, mert hazánk ilyen méltatlan helyzetbe jutott. A MAMA 2014-et a következő pártok, szervezetek, mozgalmak támogatják: Szolidaritás Szakszervezet, Magyarország Gazdasági Felemelkedéséért Alapítvány, Társadalmi Kamara Mozgalom, Egységes Magyar Ifjúság (EMI), Magyarok Magyarországért Mozgalom.

hands.jpg

 

A Magyarok Magyarországért Választási Szövetség (VSZ–MAMA) véleménye az alaptörvényről: A MAMA 2014 szerint össztársadalmi konszenzuson alapuló alkotmányra és nem egypárti alaptörvényre van szükség. Természetesen minden olyan törvényelem maradhat, ami nem építi le a fékeket és ellensúlyokat, és a demokrácia építését szolgálja, nem pedig egysíkú hatalmi harc eszköze, tehát nem visszaélés a társadalom bizalmával és a kétharmaddal. Alkotmányt évtizedekre, sőt sok esetben évszázadokra alkotunk, de ennek XXI. századi, európai jellegűnek kell lennie, mely tükrözi a magyar társadalom sokszínűségét és évszázados vegyes jellegét, továbbá a demokratikus elemeket.

 

A VSZ véleménye a Nemzeti Dohányboltokról: Mivel a kormány elfogult döntése 40 ezer magyar családot lehetetlenített el, fontos, hogy bárki egyszerűsített eljárással nyithasson dohányboltokat lényegében bárhol, ahol - megítélése szerint - arra szükség van. A piac szabad, de természetesen a dohányzás káros hatásainak ismertetését már az iskolákban meg kell kezdeni. Minden közösségi helyen továbbra is tiltani kell a dohányzást.

 

A VSZ a banki és más különadókról: a VSZ a választások után eltörli az összes, piacot gátló és igazságtalan vagy a lakosságra áthárított különadót, de elvárja a szolgáltatóktól, hogy iktassák ki ezek eddigi hatását az áraikból. A bankokra szükség van a vállalkozásélénkítésben, a VSZ elvárja, hogy tevőlegesen résztvegyenek ezen programokban.

 

A VSZ véleménye a devizahitelesek ügyéről: A választási szövetség szinte valamennyi tagja sorstársa a devizahiteleseknek, így teljesen megértjük és felkaroljuk helyzetüket. Véleményünk szerint abból kell kiindulni, hogy az emberek azért vettek fel hitelt, mert másképp nem boldogultak, és bizony ennek az oka egyrészről az előző kormányok, hiszen elhitették velük stabil gazdasági körülmények között élnek, és a közeli jövőben nem lesznek nagy válságok, másrészről a bankok, amelyek valóban mohók voltak, és extraprofitra törekedtek és éppen ezért egyoldalú szerződéseket kötöttek a későbbi adósokkal. Az előző kormányok nem törekedtek arra, hogy a fogyasztóvédelmet megerősítsék, és a gazdasági erőfölényükkel visszaélőket megrendszabályozzák. Fontos kiemelnünk, hogy a legnagyobb probléma nem a törlesztőrészlet mértéke, hanem a nagyon alacsony bérezés. Még egy lényeges momentum: ha Magyarország fizetőeszeköze az euró lenne, a bankoknak sem lenne módja arra, hogy az árfolyamokból eredő kockázatokat saját maguk hasznára fordítsák. A forint „bebetonozása” sem segíti a gazdasági előrelépést, annál inkább a forinttal való játszadozást egyes poltikai szereplők számára - gazdasági hasznot hajtva saját maguk zsebére.

 

A VSZ a kormány ígérte egy millió munkahelyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz-KDNP kormány blöffölt mikor 1 millió munkahelyet ígért (tudjuk, nem egy nap alatt). Ezek megteremtésért gyakoratilag semmit nem tett. Törekedni kell a teljes foglalkoztatásra, és a Vállalkozók Szövetségének gazdasági programja mentén néhány év alatt pótolható az ígéret és a gazdaságélénkítés hatására valóban elérhető lesz akár a teljes foglalkoztatás, mégpedig nem a mai éhbéren alapuló jövedelmekkel. Így, talán haza is vonzható a kormány hibás döntései miatt külföldre vándorolt közel 800.000 magyar fiatal. A munkahelyteremtés során gondolni kell az idősebbekre, a nőkre és a fogyatékkal élőkre, számukra is van hely a munkapiacokon, de ezért sokat kell tenni.
A gazdaságot meg kell szabadítani a túlzott adóktól, és könnyíteni kell a munkavállalás adminisztrációját és azok terheit. A rendszer alapvető elemévé kell tenni az öngondoskodást.

 

A VSZ programjában szerepel a felesleges és közpénzből fenntartott méregdrága „magánhadseregek” azonnali feloszlatása is. Így nincs szükség Orbán Viktor személyi testőrségére a TEK-re, fel kell oszlatni a köztársasági elnök palotaőrségét és a házelnök országgyűlési őrségét is. Valamint az eddig rájuk költött pénzekkel is számoljon el a kormány. Ezen szerepeket a kormányőrség és a belügyminisztériumhoz tartozó, eddig is létező kommandós csoportok veszik át. 

 

A VSZ véleménye a forint sortolásokról: Teljesen körülhatárolható az a politikusi kör, amelynek érdeke volt a nemzeti valuta szándékos rontása, akik ezzel milliárdokat kerestek, de milliókat döntöttek nyomorba. Bűnhődniük kell, hiszen a tettük nem csak törvénytelen, de hazaárulás is volt.

 

A VSZ–MAMA a túl rövid munkanélküli segélyről: Felháborító, hogy amikor dolgozik valaki korlátlanul vonják tőle a jáarulékot, de amikor munkanélküli lesz, alig pár hónapig van védve, miközben a kormányzat semmit nem tesz annak érdekében, hogy munkahelyeket teremtsen. A MAMA 2014 koalíciós partnerének a Vállalkozók Szövetségének (VSZ) programja mentén lát esélyt arra, hogy - törekedve a teljes foglalkoztatásra - a gazdaságélénkítő program segítségével elkerülhető, hogy megalázó pénzekért , kizárólag közmunkán foglalkoztassanak minden munkanélkülit. A közmunkaprogramok szükségesek, de nem sérthetnek emberi jogokat és az ugyanolyan munkáért ugyanannyi bér elvét. Elég volt a 47 ezer forintos megalázásokból. Komplett foglalkoztatási programmal rendelkezik a VSZ–MAMA, és így valódi munkabérekért lehetne foglalkoztatni minden munkanélkülit. 

 

A VSZ a közbeszerzésekről, közbeszerzések nélkülözéséből, valamint a gyanús pályázati kiírásokról: Vizsgáló bizottságoknak kell feltárni, hogy mikor, milyen vállalkozások jutottak mutyi szinten társadalmi javakhoz, és el kell számoltatni azokat, tehát nem csak a politikusokat, akik ezt elősegítették, de azokat is ahová a száz és ezer milliárdos összegek kerültek. Fel kell számolni a politikus-bűnözést és törekedni kell a korrupció teljes felszámolására. A kormányzat számoljon el minden rábízott hazai és EU pénzzel. Vissza kell szerezni a magyar társadalom számára ezeket a pénzeket.

 

A VSZ–MAMA az IMF kiebrudalásáról és az utána felvett hatalmas hitelekről: Nem biztos, hogy célravezető volt az IMF eltávolítása az országból, hiszen hiteleket mindig vett fel az ország, és várhatóan ezután is fog. A kormányt nyilván az zavarta, hogy az IMF megnézte mire költik a felvett hiteleket. Az ország 2013. augusztusa óta is vesz fel hiteleket: dollár milliárdokat, de a szabadpiacról, dupla-tripla, irreális kamatra, ugyanis az IMF max. 4% kamatra adott hiteleket hazánknak. Az IMF hitele volt a legolcsóbb, az ennél 2-3-szor magasabb kamatokkal felvett hitel kimerítheti a hűtlen kezelés fogalmát, hiszen óriási pénzeket kell törleszteni a hanyag, nemtörődöm pénzfelvételek miatt.

 

A VSZ véleménye a Magyar Nemzeti Bank pénzosztogatásáról és a PSZÁF beolvasztásról: A választások után sürgősen szét kell választani a két intézményt, mert semmi keresnivalója nincs a jegybankba olvasztva a pénzügyi szervezetek ellenőrzésének. A vizsgálatnak ki kell terjedni az ország pénzügyi helyzetét befolyásoló MNB intézkedéskre is, és a vezetőket el kell számoltatni minden fillérről. Különös tekintettel arra, hogy bár nagyon jól hangzik a gazdaságélénkítő csomagok bevezetése, de ezzel az ország pénzügyi egyensúlyát is súlyosan veszélyeztetik, hiszen a forint fedezetét osztogatják szét, sok esetben kormányközeli cégeknek. Vizsgálni kell az összes kihelyezett pénz sorsát, és fel kell tárni a pályázatok elbírálását is. Amint lehetséges, a pénzeknek vissza kell térnie az MNB-hez, mert - az aranyfedezet felszámolása után - kizárólag ez a pénz biztosította a jegybank nemzeti valutakibocsáttásnak fedezetét. Ennek hiánya pedig instabillá teheti a nemzeti valutát.

 

A VSZ–MAMA az euro sürgős bevezetéséről: Mivel a forint elég széles sávon mozog, ezzel az eladósodott ország, az eladósodott vállalkozások, önkormányzatok, családok súlyos veszteségeket kénytelenek elkönyvelni. Mód van arra, hogy úgy vezesse be az ország az eurót mint nemzeti fizetőeszközt, hogy nincs pénzkibocsáttási és -verési joga az országnak (tehát nem lehetnek pénzeken nemzeti jelképek), vannak erre példák a környékünkön is: Koszovó, Montenegro (eurót egyoldalúan használó országok). Hátránya, hogy nincs nemzeti valutánk. Előny, hogy minden átkonvertálódik az új pénznembe, jelen esetben az euróba. Ezzel az árfolyam súlyos kilengései kiküszöbölhetőek rövid és hosszú távon. Tehát, ha az átváltás után valakinek van 50 ezer euro tartozása, (előtte) cca: 15 millió Ft = most is 50 ezer euro tartozás, öt év múlva is, de 15 év múlva is annyi, és csak a törlesztéseket kell leszámítolni. Tehát a bevezetés után nincs kiszolgáltatva senki a hatalmas inflációs és árfolyam-kockázatoknak, -veszteségeknek. Mind az állam, mind az állampolgár jól jár, és rengeteget tudna ezzel spórolni; biztonságossá tenné az életét az euro bevezetése. Alacsonyan tartaná az inflációt is, és nőne az ország presztízse. Végül, de nem utolsó sorban a svájci frank az euróhoz van kötve, tehát a sok millió svájci frankos deviza-károsultnak is mentőövet jelentene. A bevezetést Brüsszel sem akadályozná, maximum furcsának találnák egyesek a szituációt, hogy tagállam lépi meg az egyoldalú eurobevezetést.

 

A VSZ–MAMA a szabálysértési büntetésekről: Bár az ország ígéretett tett többször is az EU-nak ill. az Európa Tanácsnak, hogy megszünteti a szabálysérti birságokért kapható börtönbüntetéseket, mégsem szüntette meg, sőt a jelenlegi kormány fokozta azt a büntetési tételt, pedig nem lehet cél az állampolgárok tömegeinek kriminalizációja. Mikor pl. valaki kap 50.000 Ft-os pénzbírságot egy közlekedési kihágásért, de azt nem tudja kifizetni, előfordulhat, hogy 50 nap elzárásra változtatja azt a bíróság. Ilyenkor a pénz sem folyik be az államkasszába, és a büntetés sem arányos, de a társadalomnak az 50 nap börtön közel 700.000 Ft-jába kerül. Holott a kulturált országokban ezért 10-15 napnyi közhasznú munkát is végez a társadalom javára a szabálysértő (elvileg erre itthon is van lehetőség, de ezt sehol, soha nem közlik a megbüntetettel, mert a törvény eleve a bűnhődésre játszik). Mire a szabálysértő rájön, hogy közhasznű munkával is „fizethet”, már csak az elzárás maradt. Haladéktalanul fel kell számolni a középkori állapotokat, és az Európa Tanács irányelveit be kell tartani. Évente sok százezer szabálysértés van. Ezek egy részét ki tudják fizetni az állampolgárok, amelyeket nem, azok után a valóban hasznos közérdekű munkát kell preferálni a társadalom hasznára.

 

A VSZ véleménye a magánnyugdíj-pénztárak vagyonának államosításáról: a VSZ–MAMA értelmetlennek és eredménytelennek tartja a magányugdíj-pénztárak kormány által történt államosítását, és több millió ember öregkori biztos megélhetésének felélését és elherdálását. Mivel az államodósság jóval magasabb, mint valaha is volt, a célt nem érte el az einstandolás, de a kár több mint tetemes. A szolidaritás elve alapján kell fenntartani a társadalombiztosítást, és arra kell törekedni, hogy a nyugdíjasoknak mindig legyen meg a nyugdíja. A magánnyugdíj-pénztári vagyon olyan hatalmas összeg volt, hogy jelen pillanatban a költségvetés képtelen visszaszolgáltatni azt, azonban a nyugdíjbiztosító átalakításával és megfelelő gazdasági elvek mentén történő működtetésével van arra reális lehetőség, hogy a károsultak valamilyen kompenzálásban részesüljenek. Továbbra is az öngondoskolást tartja szervezetünk az egyik legfontosabb pillérnek a nyugdíjas évekre, ehhez azonban a gazdasági realitások mellett meg kell változtatni az adók és járulékok mértékét. Fontos tudni, hogy egy-egy jól kereső szakmunkás a nyugdíjba menetelekor, 30-35 év befizetés után mai áron 30-50 millió Ft-t kapott volna, ha a jelenlegi kormány ettől nem fosztja meg. Egy rosszabbul kereső dolgozó is mai áron 10-20 millió Ft-nyi összeget kapott volna hasonló befizetési ciklus után 69 éves korában. Az Orbán kormány rossz döntése ezt vette el 3 millió magyar dolgozótól. Ez nem csak azért káros, mert ártott az egyes polgároknak, de a jelenért felélte a jövőt: ezek a polgárok nem tudhatják lesz-e egyáltalán nyugdíjkerete a költségvetésnek.
A politikusoknak meg kell tanulniuk a magán- és köztulajdon szentségét, akár a saját kárukon is: soha többé ne merje egyetlen politikus sem kinézni más vagyonát, sem saját sem burkoltan állami-politikai célra. Meg kell jegyezni, hogy a Fidesz-kormány számtalan államosítást hajtott már végre, amely kifejezetten nem a társadalom, hanem egyes gazdasági csoportok önös érdekét szolgálta. Haladéktalan intézkedéseket sürget a választások után a Magyarok Magyarországért Választási Szövetség.

 

A VSZ szeretné sürgősen visszaállítani az eddigi oktatási rendszert, és azt csak finom lépésekben, össztársadalmi konszenzussal és nem egypárti és öncélúan szabad megváltoztatni. A jelenlegi kormány nem vesz tudomást az idők változásáról és arról sem, hogy már a XXI. század európájában élünk. Nincs szükség az elavult 30-as évek sztárolására és ordas eszmék leporolására sem. Hazánk az Europai Unió szerves része, azzal szinkronban kell fejlődnie, ezért az oktatási rendszerét és annak tematikáját sem határozhatja meg egyetlen párt eszme- és értékrendje sem: azt senki nem erőltetheti a magyar népre. A károkozás azonnal felszámolást igényel, mert maradandó nyomokat hagy a társadalomban a ráerőltetett erőszakos és kártékony oktatáspolitika. Rendezni kell a kötelező hittan és erkölcstan vitát is. A vallást sem szabad a gyermekekre erőltetni. Döntést a szülök hozzák meg: vallási vagy erkölcsi, netán ateista nevelést kap-e a gyermekük. A vallásnak nincs jogosultsága az állami iskolákban, az államnak nincs joga ebbe beleszólni. Az államot és az egyházat már szétválasztották, és ehhez kell tartanunk magunkat. A jelenlegi kormányzat súlyosan megsértette ezeket a szabályokat. Lehet, hogy törvényesen, de semmiképpen sem össztársadalmi egyetértéssel és felhatalmazás nélkül egy letünt kor oktatáspolitikáját akarta hazánkra erőltetni a Fidesz-kormány. Véleményünk szerint az oktatásnak integráltnak, vallásilag semlegesnek kell lennie, az államnak szekularizáltnak. Az oktatás elsőrendű célja pedig a társadalmi különbségek csökkentése, minimalizálása. Továbbá össztársadalmi érdek, hogy fiatal úgy ne kerüljön ki az iskolarendszerből, hogy nincs képesítése, szakmája. Vissza kell állítani a tanköteles kort 18 évre.

 

A VSZ–MAMA az üzemanyagokat terhelő, gazdaságot bénító, túlzott adóterhekről: Jól láthatóan nem vált be a szokásos túladóztatás, de a kormány nem értette meg, hogy ezek a terhek minden termék és szolgáltatás árára rárakódnak, és bénítják az amúgy is vergődő hazai gazdaság működését. A VSZ szerint legalább 100 Ft vegyes adóterhet kell kivenni az üzemanyagok literenkénti árából. Ezzel a térségben is versnyképes lenne az üzemanyagok ára, és jelentősen felpörgetné a gazdaságot. Hosszabb távon olcsóbbá tenné a polgárok életét, és minden árunak csökkenhetne az ára.

 

A VSZ véleménye a parkolási díjak szedéséről és az esetenként ott jelenlévő „hiéna” cégekről: A szövetség véleménye szerint a parkolási díjakat legalább 50%-kal csökkenteni kell országszerte, és meg kell szüntetni a díjak szedését azokban a körzetekben, ahol nem indokolt a parkolási díjak forgalomtechnikai okból történő beszedése. Ellenben törekedni kell arra, hogy a beszedett díjak lehető legnagyobb hányada a fenntartó önkormányzatokat gazdagítsa, és ne különböző közvetitő cégekhez, feleslegesen a beszedési láncba furakodott, esetenként távoli off-shore cégeket gazdagítson. Meg kell vizsgálni, hogy száz forint beszedett parkolási díjból miért csak 10-20 Ft kerül az önkormányzatokhoz? Milyen érdekeltségeket gazdagít helyenként a többi pénz? Kik és miért intézték ezt így bármelyik kormány alatt.

 

A Vállalkozók Szövetsége azt akarja, hogy minden magyar állampolgár szabadon és nehézségek nélkül élhessen választójogával, ezért lehetővé teszi az elektronikus választást és szavazást. Ehhez minden magyar állampolgár – aki előzőleg bejelentette erre vonatkozó igényét - kódot kap a választójegyzékbe való felvételéről szóló értesítéssel egyidejűleg. Ezzel a kóddal az Interneten keresztül a világ és az ország bármely pontjáról leadhatja a szavazatát. A leadott szavazatokat mindent átfogó ellenőrzés mellett számolják össze.

 

A VSZ–MAMA azt akarja, hogy ismét 18 év legyen a kötelező tankötelezettségi korhatár Magyarországon. A VSZ azt akarja, hogy az oktatási intézményekben az éppen hatalmon lévő kormánytól független, önkormányzatként működő irányítás érvényesüljön. Az iskolákat irányító önkormányzatban kapjanak helyet a fenntartó, a pedagógusok, a tanárok és a diákok képviselői. A Magyarok Magyarországért (a MAMA) azt akarja, hogy tantárgyként vezessék be a demokráciai alapismeretek és a gazdasági alapismeretek tantárgyakat. A magyarság úgy választotta 1990-ben a kapitalista államformát és gazdaságot, hogy nem ismerte annak sem előnyeit, sem hátrányait. Ez a tudáshiány tragikus következményekkel járt.
Ez a tudáshiány tragikus következményekkel járt. Ezt a tudáshiányt akarjuk megszüntetni azzal, hogy a demokrácia és a gazdaság alapfogalmaival és alapvető összefüggéseivel már az iskolában megismerkedhetnek gyermekeink, így felnőttként kevésbé lesznek kihasználhatók és becsaphatók.

 

A VSZ azt akarja, hogy senkinek ne kelljen rettegnie politikai, világnézeti felfogása miatt attól, hogy kormányváltásnál elveszíti a munkáját. A VSZ–MAMA azt akarja, hogy kizárólag a tudás, a szorgalom, a rátermettség dönthessen arról, hogy a kormányváltást követően helyükön maradnak-e a közszolgák. A VSZ azt akarja, hogy az államtitkárok alatti szinteken ne politikusok, hanem szakemberek dolgozzanak, akiknek ne jelentsen félelmet egy választás, egy kormányváltozás. A VSZ azt akarja, hogy ne akadályozza meg a négyévenkénti rezsimváltás a közszolgálatnak dolgozók tudásának a gyarapodását. Minél nagyobb tudással, tapasztalattal látják el a közszolgák feladataikat, annál nagyobb hasznot hajtanak nekünk, az országnak. Ez a tudáshiány tragikus következményekkel járt. Ezt a tudáshiányt akarjuk megszüntetni azzal, hogy a demokrácia és a gazdaság alapfogalmaival és alapvető összefüggéseivel már az iskolában megismerkedhetnek gyermekeink, így felnőttként kevésbé lesznek kihasználhatók és becsaphatók.

 

A VSZ azt akarja, hogy senkinek ne kelljen rettegnie politikai, világnézeti felfogása miatt attól, hogy kormányváltásnál elveszíti a munkáját. A Magyarok Magyarországért (a MAMA) azt akarja, hogy kizárólag a tudás, a szorgalom, a rátermettség dönthessen arról, hogy a kormányváltást követően helyükön maradnak-e a közszolgák. A VSZ azt akarja, hogy az államtitkárok alatti szinteken ne politikusok, hanem szakemberek dolgozzanak, akiknek ne jelentsen félelmet egy választás, egy kormányváltozás. A VSZ azt akarja, hogy ne akadályozza meg a négyévenkénti rezsimváltás a közszolgálatnak dolgozók tudásának a gyarapodását. Minél nagyobb tudással, tapasztalattal látják el a közszolgák feladataikat, annál nagyobb hasznot hajtanak nekünk, az országnak. A VSZ megszünteti a végkielégítések jelenlegi rendszerét. A végkielégítés a politika és a politikusok játékszerévé vált. Senki nem lehet büntethető azért, mert másik kormány idejében kapta a megbízatását. Ezért a VSZ bevezeti az egységes végkielégítés rendszerét. Mindenki a munkaszerződésében meghatározott módon kapja meg a végkielégítését, de mindössze a minimálbér alapul vételével. Például: akinek hat havi végkielégítés jár, az hat havi minimálbérnek megfelelő összeget kap végkielégítésül.A végkielégítés nem lehet sem jutalmazás, sem büntetés.

 

A VSZ megváltozatja a nyugdíjrendszert. Megszünteti a szociális adót, és ismét bevezeti a járulékfizetési kötelezettséget. Jelenleg a munkavállalók és a munkaadók nem társadalombiztosítási járulékot, hanem adót fizetnek. Az adó pedig semmire sem kötelezi az államot, vagyis nem köteles nyugdíjakat sem folyósítani. Ezért akarja a VSZ ismételten bevezetni az adó helyett a társadalombiztosítás rendszerét, amelyben kötelező az állam részéről a nyugdíjak folyósítása. A társadalombiztosításba befizetett összegekről minden járulékfizető évente kimutatást kap, amelyből kiderül számára, mennyi a megtakarítása. A nyugdíj megállapítása a befizetett járulékok szerint történik, vagyis aki többet fizetett be, az több nyugdíjjal indul. A már nyugdíjaskorúak nyugdíjának az indexálása azonban már nem a befizetett járulék alapján történik, hanem minden nyugdíjas azonos összegű emelést kap. Aki nyugdíjas lesz, az induló nyugdíjában már megkapja a befizetései ellenértékét. Aki sok járulékot fizetett, nagyobb összegű nyugdíjjal indul.

 

A VSZ nem várja el, hogy söralátétnyi legyen az adóbevallás, de azt elvárja, hogy az adóbevallás a lehető legegyszerűbb legyen. A VSZ azt akarja, hogy olyan adóhivatala legyen Magyarországnak, amelyik minden jövedelmet nyilván tart. A VSZ azt akarja, hogy a központi nyilvántartás alapján az adóhivatal készítse el minden adózó bevallását, küldje ki azt időben az adózóknak, akiknek lehetőségük legyen ellenvetéssel élni, ha nem értenek egyet a kimutatott adókötelezettséggel.
A VSZ úgy vélekedik, hogy ezzel a megoldással meg lehet szüntetni a feketegazdaság burjánzását Magyarországon.

 

A VSZ azt akarja, hogy minden egyes állampolgár jobban értse az állam működését. Ehhez tudnunk kell, hogy az államot mi, adófizető állampolgárok tartjuk el, hogy az állam a mi befizetett pénzünkből gazdálkodik.
A VSZ ezért azt akarja, hogy minden egyes adófizető állampolgár minden évben kimutatást kapjon arról, hogy az előző évben mennyivel járult hozzá az állam működésének a fenntartásához. Kapjon mindenki kimutatást arról, hogy a befizetett adóból az állam mire mennyit fordított. Mindenki kapjon kimutatást arról, hogy az előző évben mennyivel járult hozzá a költségvetés fő fejezetei szerint az állam működéséhez. Tudja, hogy mennyit fordítottak a befizetett adójából az egészségügyre, a honvédelemre, az oktatásra, a nyugdíjakra, a rendfenntartásra, a segélyekre, a közmunkára, stb. Az elmúlt 24 év tapasztalatai azt mondatják velünk, hogy nem bánhattak volna felelőtlenül a politikusok a közpénzzel, ha tudtuk volna, mire és mennyit ad ki az állam. A VSZ azt akarja, hogy ne legyen az állam működésével, az állami kiadásokkal kapcsolatosan semmilyen adat titkosítható.
A Magyarok Magyarországért (a MAMA) nem tűri el, hogy az állam titokban tarthassa azt, mire mennyit fordít, azt, hogy kik és miért részesülnek közös pénzeinkből.
Kizárólag az állam biztonságát valóban veszélyeztető adatok legyenek titkosíthatók.
A VSZ azt akarja, hogy az állam működése mindenki számára világosan érthető legyen. Ez a demokratikus államműködés alapja. Ha az állam vezetői titkolózhatnak, ha egymás között oszthatják el a közpénzeket, akkor ez nem XXI. század és nem demokrácia, hanem feudalizmus. A VSZ nem akar feudális államot, nem akar kiváltságokat, nem akarja, hogy legyenek kiváltságosok és jogfosztottak.

 

A Vállalkozók Szövetsége tudja, hogy az ország jövőjének alakulásában döntő szerepet játszik a szakoktatás. A VSZ azt akarja, hogy megbecsülés illesse a szakembereket, a szakmunkásokat, hiszen ők is az ország fenntartói és eltartói.
Ehhez arra van szükség, hogy a szakoktatás visszanyerje az országunkban korábban élvezett rangját és megbecsültségét. Ismét be kell vezetni a több (3-5) éves szakképzést, amelynek a keretein belül a szakmai tudás mellett a pályaváltoztatást segítő általános műveltségi tudást is meg lehet szerezni.
A VSZ azt akarja, hogy felnőtt korban is bárki beiratkozhasson a pályaváltoztatáshoz szükséges szakiskolákba és megszerezhesse azt a tudást, amivel új szakmai területen folytathatja dolgozói pályafutását. Ehhez kapcsolódóan elképzelhetetlen hátrány a funkcionális analfabétizmus jelenléte Magyarországon. A felmérések szerint mára már másfél millió ember él Magyarországon funkcionális analfabétaként. Lehetőséget kell biztosítani mindenki számára, aki szakmát akar tanulni, hogy előtte megtanuljon olyan fokon írni, olvasni, számítástechnikát használni, ami már lehetővé teszi számára, hogy a társadalom hasznos és társadalmilag hasznot hozó munkát végezhessen.

A VSZ létrehozza a Társadalmi Találmányok Intézetét. A VSZ azt akarja, hogy mindenki, akinek a társadalom jobbítását célzó ötlete van, adhassa be elképzeléseit. A Társadalmi Találmányok Intézete felülvizsgálja ezeket az elképzeléseket, a társadalmilag hasznos ötletek megvalósítását pedig irányítja és segíti.
A VSZ–MAMA véleménye és tapasztalatai szerint megszámlálhatatlan jó elképzelés születik a polgárok körében ötlet vagy kidolgozott megoldás szintjén. Ezek az elképzelések jelenleg elvesznek, nincs, ahol számon tartsák ezeket az elképzeléseket, nincs, ahol segítenék a megvalósításukat. A Társadalmi Találmányok Intézetéhez bárki fordulhat, bárki beadhatja elképzelését, legyen az szűk területet vagy az ország egészét érintő szakmai, társadalmi innováció.

Állatvédelem – másképp: szigorúbb állatvédelmi törvény a bántalmazások súlyosabb büntetése érdekében, az altatások leállítása. A vadászati törvény szigorítása a háziállatok védelmében. Állatvédelmi szervezetek működésének összehangolását támogatjuk, a gyakorlatban pedig a veszélyben lévő állatok gyors elkobzását. Sintértelepek helyett állatvédelmi civil szervezetek támogatására van szükség. Véleményünk szerint az élet érték – az állatoké is! Bánjuk velük így!

 

Programjainkról bővebben a honlapunk Tézisek rovatában olvashat.

 

Vállalkozók Szövetsége (VSZ) csatlakozni itt lehet:

info@vallalkozokszovetsege.com és info@mama2014.hu  

 

Csak együtt sikerülhet!

 

Szólj hozzá

politika közélet választás parlament vállalkozók szövetsége VSZ