2013. ápr 17.

Radikális átalakítások szükségesek - jogsértés nélkül

írta: VSZ
Radikális átalakítások szükségesek - jogsértés nélkül

Közös nyilatkozatot írtak alá a hallgatói szerződésekről a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői: a kormány és a diákszervezet.

iskola3.jpg

Baldauf Aladár, a VSZ elnöke úgy nyilatkozott, hogy örvendetes a kompromisszumkészség a felek között azonban az országnak olyan képzési rendszerre van szüksége, amely még inkább igazodik a gazdaság elvárásaihoz, de a hallgatók röghöz kötése azonban semmilyen formában sem elfogadható. A hallgatók zöme később Magyarországon maradna, ha olyan lehetőségeik lennének, amelyek elfogadhatóak karrier és anyagi szempontból. A VSZ elnöke nonszensznek nevezte, hogy gyerekekkel meg lehet váltani a röghöz kötést: ez kétszeresen is abszurd. "Véleményünk szerint a felsőoktatásban is szükséges lenne a verseny" - mondta, és a felsőfokú képzéseknél általában szükséges lenne a gyakorlatorientáltság és a piacokkal való napi kapcsolat. Ezért hasznosnak nevezte a külföldi 1-5 éves szakmai tapasztalat megszerzését az összes hallgató számára. Baldauf Aladár kiemelte, hogy a szakképzés szerepét is meg kellene erősíteni, mert ott is súlyos lemaradásban van az ország.

 

Szólj hozzá

tandíj felsőoktatás karrier szakképzés gyerekvállalás röghöz kötés VSZ Vállalkozók Szövetsége