2010. már 09.

Mi a médiaheck?

írta: VSZ
Mi a médiaheck?

A médiaheck jelentése széleskörű, három kategóriába sorolható: az első a szuper médiaheck, ebben az esetben a hír valós, de olyan elsöprő, hogy a vezető elektronikus és írott sajtót megmozgatja (ez az eset Fásy miniszterelnök-jelöltsége). 

A második a hagyományos médiaheck, ez a leggyakoribb, amely olyan kommunikációs lyukat "töm be", amelyet a vezető sajtó természeténél fogva mindig üresen hagy, ez az alternatív gondolat: a politikai alternatíva, a sajtótérkép fehér foltja, a rémisztő űr, amely már-már kasztrációs szorongással tölti el a fősodrú média szerkesztőit.

A harmadik eset  a hoax-jellegű médiaheck, melynek lényege, hogy minden esetben álhírt tartalmaz, kizárólag a figyelemfelketésre megy. (Indymedia.org).

A Vállalkozók Szövetsége – miniszterelnök-jelöltje okán – kap hideget-meleget: párt-e egyáltalán, még azt is, hogy nincs programja, csak „érti az idők szavát”.

Ezeknek a cikkeknek közös tényezője az, hogy erőből íródtak (más érdekek mentén), még csak a valóság sem lényeges. Mert az újságíró, ha akarta volna, tanulmányozhatta volna honlapunkat, ott persze megtalálhatta volna téziseinket, amelyben elég részletesen írunk elképzeléseinkről és programunkról. Szerepeltetjük az öt pillért, melyben egyet kell értenünk, hogy együtt tudjunk működni:

  1. radikális adócsökkentés

  2. fokozott harc a korrupció ellen

  3. deregularizáció (a felesleges szabályzók lebontása)

  4. öngondoskodás

  5. (tágabb értelemben vett) környezettudatos élet.

Mindez hasonlíthat Bokros elképzeléseinek egy részéhez, de minthogy Fásynak, úgy a mai politikai élet „elitjének” is vannak hobbijai: Fásy énekel, Bokros Budapest Bankot „segélyezik”, Kuncze Strabaggal ismerkedik.

Fásy Ádám különben vállalkozó, így a VSZ számára nem volt probléma elfogadása: ismert vendéglátóipari szakember, a KISOSZ alelnöke évek óta, továbbá a biogazdálkodás nagykövete.

Mivel az abcúg-cikkek megszülettek, mert esetlegesen érdekköreit sérti, hiszen valakinek szüksége volt rá, nem is érdekes a konkrétum, vagy a valóság. Számunkra csak az meglepő, hogy ezt nem a volt „szabaddemokrata-sajtótól” vártuk volna, hanem az ismert „másik oldali” sajtóorgánumoktól.

Minden bizonnyal nehéz azzal szembenézni, hogy az SZDSZ nem volt képes a társadalom összes rétege felé integrálni elképzeléseit, a Vállalkozók Szövetsége hiszi, a politika nemcsak „néphülyítés”, hanem feladat: építő és nem romboló lehetőség arra, hogy az országot kihúzzuk a bajból.

Az SZDSZ nem támogatta az új választások kiírását, és a szocik elbukását ciklus közben, mert ha így tett volna, a Fidesz már rég leamortizált párt lehetne, és akkor csak a Jobbik-veszéllyel kellene foglalkozni, méghozzá a sajtó segítségével.

Ha a Jobbik 25%-ot ér el a parlamenti mandátum-osztásnál, vajon ez nem lesz felelőssége a volt SZDSZ-es elitnek? Ők nem tettek hozzá ahhoz a képhez, mely ma a politikusokat korruptnak, cinikusnak és teljes mértékben romlottnak, erkölcstelennek mutatja? Vajon a BKV-ügy (és más történetek) nem minden fővárosi képviselő és párt szégyene? Dehogynem. De akkor miről írjon a liberális sajtó? Természetesen a Vállalkozók Szövetsége „fikázásáról”. Ez egyszerűbb és kényelmesebb.

És vajon a liberális sajtó érdemben hajlandó lett volna a Vállalkozók Szövetsége programjáról, elképzeléseiről írni? Természetesen nem, a médiahecknek ez az értelme, így elmondható, a VSZ-ről és miniszterlenök-jelöltjéről ma már minden magyar településen hallottak. Ez volt a cél, hogy ezt artikuláljuk, mivel – mint tudjuk – a mai magyar sajtó felosztott a különböző pártok és ideológiák mentén.

Nem nekünk kell szégyenkeznünk, hanem azoknak, akik vagdalkoznak, de még azzal sem törődnek, hogy a igazat írják (bár mi még a valódival is megelégednénk.)  

Szólj hozzá

média liberális vsz vállalkozók szövetsége