2009. dec 06.

Romániában is megosztottak a magyarok

írta: VSZ
Romániában is megosztottak a magyarok

ROMÁNIAI ELNÖKVÁLASZTÁS: Nemcsak Szlovákiában, de Romániában sem tud egységes lenni a magyarság: Markó szerint Geoana új szemléletet képvisel, ellenben Tőkés egyáltalán nem szavazna rá...

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azért támogatja a szociáldemokrata Mircea Geoanát az elnökválasztáson, mert Klaus Johannis miniszterelnökké jelölésének a vállalásával új szemléletet képvisel, míg Traian Basescu tekintélyuralmi, központosított államot akar kiépíteni - fejtette ki szerdán az MTI-nek Markó Béla (balra), a szövetség elnöke. Az MTI kérdésére, miszerint az Európai Néppárt (EPP) Traian Basescu jelenlegi államfő melletti szavazásra ösztönözte a románokat, elvárva, hogy "néppárti tagpárt tagpárti jelöltet támogasson" - Markó megállapította: a Basescut támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ valóban az EPP tagja, de a demokraták azelőtt a Szocialista Internacionáléből "igazoltak át".

Egyébként a PD-L és a Szociáldemokrata Párt (PSD) programja között nincs lényeges különbség azon kívül, hogy az egyik baloldalinak, a másik pedig jobboldalinak mondja magát - mondta Markó. Az RMDSZ elnöke szerint a mostani európai néppárti véleményt akkor lehetne csak következetesnek tartani, ha például tavaly év végén, a parlamenti választások után ugyanígy felhívták volna a PD-L figyelmét, hogy ne lépjen koalícióra a szociáldemokrata párttal, miközben az ugyancsak néppárti RMDSZ-t kinyomták a kormányból. Pedig előtte Basescu szavát adta, hogy az RMDSZ ott lesz a kabinetben - emlékeztetett rá Markó.

Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének arra a nyilatkozatára, amely szerint Klaus Johannis csupán a "román kirakatpolitika eszköze", Markó kifejtette: egy német nemzetiségű politikus esetleges kormányfői kinevezése óriási jelentőségű szemléleti áttörést eredményezhet Romániában. Ahelyett, hogy Tőkés ezt észrevenné, most mérgében "kirakatpolitikusnak" nevezi Nagyszeben polgármesterét, aki valóban német, sőt, a Német Demokrata Fórum elnöke, aki rendkívül jó városgazdának bizonyult, tehát már bizonyított.

Még együtt...

Markó utalt arra, hogy fél évvel ezelőtt még Tőkés Lászlóval együtt tiltakozott székelyföldi nagygyűléseken a magyar intézményvezetők tömeges leváltása ellen. Tőkésnek érzékelnie kellene - mondta -, milyen radikális változást jelent önmagában is az a tény, hogy német nemzetiségű miniszterelnököt javasol a többség. Az RMDSZ elnöke méltányolja, hogy a liberális pártnak Johannisra tett javaslatát a PSD elfogadta. "Ezért egyértelműen Mircea Geoanát támogatjuk ebben az államelnök-választási versenyben, mert azt gondoljuk, hogy a jó oldalra állt, Basescu viszont elutasította ezt a szemléletváltást" - hangsúlyozta Markó.

Tőkés nem szavazna a "posztkommunista" Geoanára

A romániai magyarság lelkiismerete szerint döntsön arról, hogy az elnökválasztás második fordulójában Traian Basescu jelenlegi államfőre vagy Mircea Geoana szociáldemokrata jelöltre adja-e szavazatát - mondta az MTI-nek Tőkés László (lent), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti képviselő, leszögezve ugyanakkor, hogy ő semmiképp sem adja voksát Geoanára, a "kommunisták utódpártjának" jelöltjére. Az EMNT elnöksége szintén szerdán kiadott állásfoglalásában bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, amely - mint olvasható - elzárkózott a többi magyar politikai erővel folytatandó konzultációktól, mind a jelöltállítás során, mind a második fordulóban kialakítandó álláspont kérdésében.

Az EMNT szerint a sokszínű erdélyi magyar társadalomban, ahol a politikai pluralizmus intézményesen létezik, a fontosabb politikai szereplők számára a választókkal szemben erkölcsi kötelesség a közösség jövőjét érintő kérdésekben egyeztetni és megegyezésre törekedni. Márpedig a dokumentum aláírói szerint a politikai szekértáborok között e tekintetben kibékíthetetlen az ellentét.

Az egyik tábor - az RMDSZ-vezérkar hivatalos álláspontját magáévá téve - hinni akar "a posztkommunizmus stigmáját" magán viselő szociáldemokrata jelölt megtérésében és abban az újfajta politizálást előrevetítő ígéretben, amelynek marketing-arca a sikeres nagyszebeni, német származású polgármester, Klaus Johannis - olvasható az állásfoglalásban.

A másik tábor - belső meggyőződés által vezérelve vagy a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének megnyilvánulásai nyomán - Traian Basescu jelenlegi elnök újraválasztásában látja a kisebbik rosszat, és hajlamos ideiglenesen zárójelbe tenni a Székelyföld területi autonómiáját elutasító, vagy a parlamenti demokráciát autokratikus elnöki rendszerrel felülíró elnöki praktikákat - írja az EMNT elnöksége, amely lelkiismeret szerinti szavazásra bíztatja erdélyi magyar közösséget. Tőkés az MTI-nek kiegészítésképpen megjegyezte: megdöbbenéssel értesült arról, hogy az előző napon Szász Jenő, az MPP elnöke részt vett a Románia és Erdély egyesülésének évfordulóján rendezett ünnepségen. Elmondta: kötelességtudó és a demokrácia iránt elkötelezett romániai állampolgárként elmegy szavazni, de voksát nem hajlandó az "utódkommunista párt" jelöltjére adni.
(Forrás: GalaxyCentrum)

Szólj hozzá

vélemény politika közélet románia határon túli magyarok tőkés lászló posztkommunista markó béla romániai elnökválasztás